Sokan megkérdezték tőlem, hogy hol jobb nekem, otthon vagy itt ahol most élek? Első pillanatra teljesen világos a kérdés előttem, mégsem tudok egyszerű választ adni, hogy itt vagy ott. Talán kicsit másként kellene megfogalmazni a kérdést. Talán úgy, hol érzem magam otthon?
Az igazi otthont a szívem mélyén találom. Ott ahol annyira jól érzem magam, annyira nagy biztonságot érzek, ahol eltölti testem minden atomját a nyugalom és béke. Ott van a boldogság, ott van az otthonom.
Otthon a szülői házban nagyon jó érzés tölt el. Előjönnek az emlékek, a gyermekkorom legszebb pillanatai megélednek a szemem előtt. Szeretem az ottani embereket, a rokonokat, a barátokat, az ismerős arcokat, szeretem azt a békét, amely mint egy burok oltalmazza a falunkat. Ott ismerek minden házat, tudom ki élt ott és ki halt ott meg, ismerek minden fát és bokrot. Szeretek beszélgetni az emberekkel, szeretem a mosolyukat és a könnyeiket. Szeretem az utcákat és utakat, a végtelenséget, ahol az ég összeolvad az éggel. Ott tudom hova lépjek és hova ne...
Itt ahol jelenleg élek, szeretem ezt az otthont. Körülvesz a komfor minden téren, bent a lakásban és kint az utcákon, a közterületeken és középületekben is. Modern világ ez itt, minden nap tanulok valami újat, különben nem tudnék bevásárolni, utazni, ügyeket intézni. Ez itt egy "online" életmód. Online bevásárlás, online ügyintézés, online orvosi kezelés, online tanulás, online munka, nagyon sok minden gombnyomásra történik. De azért minden hétvégén elmegyünk megvenni a heti élelmiszer tartalékot és a többi háztartási cikket. A bevásárlóközpontban hétvégén mindig nagy az embertömeg, de azért van bőven hely, engem ne zavar különösen. Sőt szeretem is figyelni az embereket, ahogyan mosolyognak, ahogy mozognak, a kisugárzásukat. Amit levonok a megfigyelésemből, hogy mosolygós a tekintetük, nyugodt és céltudatos a mozgásuk. Egy bevásárló helyen, ahol egyszere is több száz ember tartózkodik, nem látok ideges embereket, nem látok dühös arcokat, nem hallok durva szavakat, nincs zaj!
A vásárlásom zökkenőmentesen zajlik. Minden árut "leszkénerezek", beteszem a bevásárlókocsiba és egy automatikus pénztáron fizetek. Nem kell sorba állni és várakozni. A férjemmel közösen vásárolunk, mert sokkal könnyebb úgy. Ő rendezi az árut, én a fizetést. Mindig minden rendben is volt, ám az egyik vasárnap délután elmentünk a moziba. Amikor fizetni szerettünk volna a pénztárnál, a férjem nem találta a pénztárcáját. Szerencsére az én pénztárcám nálam volt. De hol az ő pénztárcája? A kocsi kesztyűtartójában se találtuk, nem volt otthon se... A pénztárcában volt minden dokumentuma: a személyi igazolvány, a hajtási jogosítvány, az egészségbiztosítás kártya, a bankkártyák és némi készpénz. Rögtön jelentette is a banknál "online", hogy elvesztette a bankkártyákat és érvénytelenítette őket. Ezután nyugodtan átgondoltuk, hogy mikor is volt a kezében utoljára a pénztárca. Mindketten rájöttünk, hogy a pénztárca nálam volt utoljára, amikor még pénteken fizettem az áruházban! Mondom is neki: én neked adtam a fizetés után. Sajnos ő nem tette a zsebébe, hanem letette az automate mellett levő asztalra, amíg az áruval volt elfoglalva. Ottmaradt!
Hétfőn férjem elment az áruházba és elmesélte mi történt pénteken. Az elárusító az információ osztályra irányította, ahol egy kedves hölgy a neve után érdeklődött. Aztán kihúzott egy fiókot és átadta férjemnek a pénztárcáját egy mosoly kíséretében. Megkérte a férjemet ellenőrizze a pénztárca tartalmát. Benne voltak a dokumentumok és a készpénz is, érintettlenül.
Egy másik eset. Egyetemista koromban bementem egy önkiszolgálóba, hogy vegyek valamit vacsorázni. Nem sok pénz volt nálam, hiszen minden napra ki volt számolva az összeg, amit elkölthettem élelemre. Betettem a kenyeret és tejet a zacskóba, a pénztárcát ott felejtettem. Amint kiléptem az utcára észrevettem, hogy nincs a pénztárcám. Rögtön visszamentem és kérdeztem a pénztárosnőtől, hogy nem-e látta. Gorombán egy "nemet" mondott. Pedig nem is volt más a boltban.
Egy éve a személyiigazolványt veszítettem el otthon. A magyar határátkelőn nem akartak átengedni nélküle. Nem is tudom hol veszíthettem el, hiszen nem használtam otthon a svájci személyimet. De nem engedett át a tisztviselőasszonyság. Visszaküldött Szerbiába, hiába mutogattam neki az érvényes útlevelet. Visszafordultunk, mi mást tehettünk, hiszen ő a törvény! A konzulátusnál azt a felvilágsítást kaptam, hogy menjek másik határátkelőhez. Ott sikerült. Amikor visszaérkeztem ide Sväjcba, elmentem bejelenteni, hogy elveszett a személyi igazolványom. Kérdés nélkül, megértéssel, mosolyogva érvénytelenítették a rendőrségen, kb. 5 percembe került. Postán megkaptam az új személyimet. Minden harag, gond, idegesség, düh és frusztráció mentesen.
Így szép lassan kibontakozik a különbség a két otthon között és attól még lehet rossz itten, hogy minden majdnem tökéletesen működik. Minden a prioritásokon alapszik az életben. Itt oldotabb, bizalommal teltebb vagyok. Itt vidámabb leszek. Ott vannak az emlékeim, a gyökereim.
Hát ez a felelet a kérdésre, hol jobb itt vagy ott? Vannak különbségek. A prioritásokat azonban én tűzőm magam elé!
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen