Barackos-epres és málnás pohárdesszert
Éppen amilyen gyümölcs van otthon, abból készüljön ez az egyszerű, mégis finom és mutatós pohárdesszert. Nekem kb. fél kilónyi eper volt otthon, talán 6-7 szem kajszibarack és kb 200 g málna. Fél óra alatt meglett a délutáni desszert, sőt még sikerült ez idő alatt elmosogatni is. Ebből a mennyiségből 8 poharat töltöttem meg és el is fogyott. Főleg, hogy egy jó pár kilóméteres sétát is megtettünk előtte.
Hozzávalók:
- 500 gkrém túró
- 1 citrom leve
- 3 kanál cukor
- 200 ml tejszín
- barack
- eperű
- málna
- cukor
1. Megmossuk a barackot, kis kockára vágjuk, ízlés szerint cukrozzuk (én az 5-6 szem barackhoz 4 kanál cukrot adtam) és felforraljuk. A barack majd elegendő levet ereszt. 4 percig lassan hagyjuk forrni. Levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni.
2. Az eperet szintén megossuk, megszárítjuk és kockára vágjuk. Cukorral felforraljuk és kb 4 percig hagyjuk lassan forrni. Majd hűtsük ki.
3. A málnát ugyanígy készítsük el.
4. A cirtomlével és cukorral keverjük ki a krém túrót. A tejszínt verjük kemény habbá és adjuk a túróhoz.
5. 2-3 kanálal tegyünk a túrókrémből, majd a barackos szószból. Erre ujból a túrókrémből és végül az epres szószból. Ha kell kicsit hagyjuk hűlni és az epres szószra tegyünk egy réteg málnás szószt. Hagyjuk kihűlni. Én ebéd előtt betettem a hűtőszekrénybe és délután kb. 5 órakkor szolgáltam fel. Nagyon finom volt.
Jó étvágyat!
Keine Kommentare:
Kommentar veröffentlichen